A világ leggazdagabb emberei márciusban és most

picture

A világ leggazdagabb emberei

A Forbes minden évben elkészíti a világ leggazdagabb embereiről szóló listáját. A leggazdagabb 10-20 ember listája 5-10 évvel ezelőtt még alig-alig változott az évről évre megújuló kiadványban. Nem úgy, ahogy az idei földrengésszerű változásokat hozó évben. Napjainkban már rendelkezésre áll a Forbes valós idejű listája is, amit minden nap aktualizálnak a rendelkezésre álló friss tőzsdei adatokat felhasználva. Ennek segítségével hasonlítjuk össze a márciusi keltezésű 2020-as kiadványt az aktuális real-time listával.

Nagy a változás a világ leggazdagabbjainak listáján március óta

A 2020-as Forbes kiadvány érdekessége az, hogy a készítők a március 18-as adatokkal készítették el azt, amely nap igen közel állt a részvénypiacok idei mélypontjához. Ekkor így mutatott a világ 20 leggazdagabb emberének a listája:

Sárga szín jelöli a szűk értelemben vett technológiai milliárdosokat, míg szürke szín a többieket, akik inkább a hagyományos szektorokból vagy a tágabb értelemben vehető technológiából szerezték a vagyonukat. A márciusi listán a Top10 helyezéshez 54 milliárd, míg a Top20-as szerepléshez 38 milliárd dollárra volt szükség.

Hirtelen váltással most vessünk egy pillantást az előzőnél mindössze öt hónappal és hat nappal később elkészült, augusztus 24-ei valós idejű lista első 20 helyezettjére:

Elon Musk tarol a világ leggazdagabb emberei listáján

A lista eleje eléggé „kisárgult”, köszönhetően a technológiai részvények szárnyalásának. Az 54 milliárd dollár, ami márciusban még a Top10-hez is elég volt, mostanra már a Top20 helyezésre sem elég. A leggazdagabb 10 ember listáján négy név cserélődött le márciusról augusztusra. A leginkább karakteres változás Elon Musk nevéhez köthető, akit a 31. helyről az 5. helyezésig repített a Tesla szárnyalása. Egyben belátható közelségbe került számára a második helyezés is.

MÍG MÁRCIUSBAN A LEGGAZDAGABB HÚSZ EMBER ÁTLAGVAGYONA 57 MILLIÁRD DOLLÁR VOLT, ADDIG EZ A MOSTANI HÚSZAS LISTA TAGJAINÁL 81 MILLIÁRD DOLLÁR. EZ 42 SZÁZALÉKOS NÖVEKMÉNY.

Ha növekményről beszélünk, akkor érdemes megnézni azt is, hogy mely szereplők gazdagodtak a legnagyobb mértékben a két lista elkészítése között:

 

A listát vezető Jeff Bezos, Elon Musk, Dan Gilbert és Mark Zuckerberg négyes vagyona átlagosan 62 milliárd dollárral nőtt öt hónap alatt. Ez a 62 milliárd dolláros érték (ami esetükben az öthavi átlagos növekmény) márciusban még a lista ötödik helyére lett volna elég. Miként Elon Musk öthavi 66 milliárd dolláros vagyonnövekménye is elég lett volna még a lista első helyéhez 2010-ben.

(Címlapkép: a világ leggazdagabb emberei, forrás: Forbes)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Eszeveszett részvényéhség

Olvasási idő: 6 p
A Tesla tíz nap alatt emelkedett 88 százalékot, míg az Apple szintén tíz nap alatt lett 431 milliárd dollárral értékesebb cég. A nagy kérdés az, hogy a jegybankok által generált pénzbőség okozta paradigmaváltást vagy egy részvénypiaci mánia képeit látjuk-e a grafikonokban.
picture

Egy nap alatt annyival nőtt az Apple értéke, mint amennyit a teljes ExxonMobil ér

Olvasási idő: < 1 p
Az ExxonMobil kilenc éve még a világ legértékesebb vállalata volt. Az Apple egy nap alatt képes volt akkora értéknövekményt magára szedni, mint amennyit a kilenc évvel ezelőtti üdvöske ér ma. Az iPhone gyártójának piaci kapitalizációja ezzel a napokban 1.821 milliárd dollárra nőtt.
picture

Alig maradt olyan amerikai cég, amit ne tudna megvenni Jeff Bezos a vagyonából

Olvasási idő: 2 p
Szinte dollárra akkora összeggel nőtt a tíz legértékesebb amerikai techcég értéke március 23. óta, mint amennyivel a koronavírus megjelenését követően a FED növelte mérlegfőösszegét. Látva a technológiai részvények száguldását érdemes egy kicsit játszanunk a számokkal.