2019 legnagyobb vagyonosodásai és legnagyobb bukásai

picture

A Forbes decemberben összesített a világ legtöbbet kereső és legnagyobbat bukó milliárdosait 2019-ből. A listán csak olyan szupergazdagok szerepelnek, akik tőzsdei cégekben is befektetők, összesen 2200 ember vagyonát vizsgálták. Összességében nehéz lenne rossz évnek minősíteni 2019-et, csak a top5 legnagyobb gazdagodást elkönyvelő milliárdos 112 milliárd dollárral lett gazdagabb, róluk és a top5 vesztesről a Howmuch.net készített ábrát.

Mert voltak persze nagy bukások is, bár rögtön a negatív listavezető esetében nehéz lenne erről beszélni: a főzőolaj bizniszből az elmúlt évtizedekben IT-gigászt építő indiai Azim Premji tavaly az általa létrehozott alapítvány számára mondott le 7,5 milliárd dollár értékű részvényről a Wipro nevű cégében. Jeff Bezos a válásával bukott, és sokkal többet, mint az év végén ebből látható bő 13 milliárd dollár: év közben a Forbes még úgy kalkulált, azzal, hogy Bezos lemondott az Amazon-tulajdonrészének negyedéről felesége javára (aki így a cég 4 százalékos tulajdonosa lett), több mint 36 milliárd dollárt veszített. Azóta elég jól alakult az árfolyam, és ennek köszönhetően is sikerült ennek nagy részét „ledolgoznia”.

A világ legnagyobbat nyerő és vesztő milliárdosai 2019-ben, Louis Vuitton nyerte a legnagyobbat, míg a legnagyobb bukást Azim Premji szenvedte el.

Kép: howmuch.net

Ahogy látszik, a nyertesek közül kiemelkedik a világ jelenleg harmadik leggazdagabb embereként számontartott Bernard Arnoult, a Louis Vuitton Moët Hennessy (LVMH) vezére. A cég árfolyama tavaly több mint 50 százalékot emelkedett, az elmúlt négy évben pedig majdnem triplázott. A több mint 70 márkát összefogó luxusipari óriás novemberben története legnagyobb akvizícióját jelentette be, 16,2 milliárd dollárért vették meg Tiffany ékszergyártót. Mark Zuckerbergnek csak 2018-hoz képest nőtt jelentősen a vagyona – a 2019-es 22 milliárd plusz nagyjából az előző évi veszteségek ledolgozását jelentette, a Facebook-részvények árfolyamát követve.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Rekordgyenge forintot hozhat 2020!

Olvasási idő: 2 p
Lesz-e idén 340 forint az euró? Az elmúlt időszak trendszerű gyengülése és a forint elválása a régiós devizáktól – a cseh korona és a lengyel zloty is enyhén erősödött az elmúlt 12 hónapban –, kiegészülve a várhatóan továbbra is laza jegybanki politikával további gyengülést vetít előre.
picture

Hat jóslat a 2020-as évekre - a világ nagyot változhat

Olvasási idő: 5 p
A vártnál kisebb népesedési robbanás, az aktívan kezelt alapok és hedge fundok feltámadása, techcégek által uralt amerikai kosárlabda, Tesla-szerű befektetési sztorik – mi vár ránk az évtizedben?
picture

Ezért (is) a világ legdrágább cége az Apple

Olvasási idő: 2 p
Néhány év alatt új piaci szegmenst teremtett és dominál az Airpods, a vezeték nélküli füllhallgató. A telefonokhoz képest eltörpül, de szédületes iramban nő az ezeken realizált bevétel, ami már most is több, mint a Spotify, a Twitter, a Snapchat és a Shopify bevétele - együtt!