Brexit – kezdődik a második félidő

A remény halt meg utoljára, ahogy mindig. A brit parlamenti választások eredménye megadta a kegyelemdöfést a brexit elmaradásában három és fél éve bizakodó csodavárók reményeinek. A konzervatívok fölényes győzelme kényelmes többséget biztosít Boris Johnson-nak a kilépési egyezmény ratifikálásához, ezzel eldőlt, hogy az Egyesült Királyság 2020. január 31-én kilép az Európai Unióból. Arról azonban, hogy ez mit jelent majd – feltehetően csak évek múlva – a gyakorlatban, még most kell nekiállni tárgyalni. A kilépés jogi ténye önmagában is előhozza a skót és az ír kérdés feszültségeit, így a legizgalmasabb kérdés nem London és az EU jövőbeni együttműködésének kereteinek meghatározása, hanem az lesz, túléli a kilépési folyamatot jelenlegi formájában az Egyesült KIrályság.

picture

A választási győzelem a brexit további nyitott kérdéseit illetően is megszünteti a pártokon átívelő alkalmi koalíciókkal és blokkoló kisebbségekkel működő, kaotikus parlamenti kormányzást. Véget ért az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt pünkösdi királysága is. A miniszterelnök egyelőre nehezen felmérhető jelentőségű politikai sikert ért el, az általa kieszközölt előrehozott választások a Thatcher-korszak óta nem látott mértékű győzelmet hoztak a tory-knak. A Johnson személyére, imázsára, és a brexit kérdésében elfoglalt álláspontjára épülő kampány nem pusztán a kormányzó párt pozíciót erősítette meg rendkívüli mértékben, hanem a miniszterelnök párton belüli súlya tekintetében is alapvető változásokhoz fog vezetni. A kormányzása első hónapjaiban a brit és az európai mainstream média nagyobb részében rendre lesajnált, mozgástér nélküli politikai rokkantnak, bukdácsoló született vesztesnek, az alkotmányos rend elleni merényletekre készülő szerencselovagnak lefestett

BORIS JOHNSON JÖTT, LÁTOTT, ÉS GYŐZÖTT. REÁLIS ESÉLYE NYÍLT RÁ, HOGY KORSZAKOS JELENTŐSÉGŰ POLITIKAI VEZETŐVÉ VÁLJON.

Skócia kivételével a brexit-et elutasító, vagy a kilépés kérdésében határozatlannak, puhának mutatkozó pártok és politikusok hatalmas árat fizettek a 2016-os népszavazás eredményével szembeni, vagy annak jelentőségét relativizáló pozícióik fenntartásáért – Skócia sem valódi kivétel, hiszen ott a brexit-népszavazáson döntő fölénnyel kerültek többségbe a maradáspártiak.

Ami a Munkáspártot illeti, a radikális szocialista fordulat ígérete köré épített, egyébiránt minden tekintetben professzionális és korszerű kampány történelmi léptékű kudarchoz vezetett, és generációk óta nem látott mértékben vetette vissza a baloldal parlamenti reprezentációját. A párt vezetése jelen formájában ezt nem élheti túl. Az önként vállalt és elvesztett ütközet alighanem pontot tesz Jeremy Corbyn közel félévszázados politikai karrierjének végére, de az szinte bizonyos, hogy végleg fel kell adnia miniszterelnöki ambícióit.

AZ SEM MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ, HOGY AZT A RENDKÍVÜL SOKSZÍNŰ, BONYOLULT POLITIKAI KONGLOMERÁTUMOT, AMIT A MUNKÁSPÁRT MEGJELENÍT, EGYBEN LEHET TARTANI EGY ILYEN TRAUMATIZÁLÓ VERESÉG UTÁN.

A brexit leállításában legmarkánsabb pozíciót elfoglaló Liberális Párt, amely a népszavazástól függetlenül kész lenne leállítani a folyamatot, ott maradt, ahol volt, nem tudott kitörni a jelentéktelenségből, az egyfordulós, kizárólag egyéni körzetekből álló választási rendszer könyörtelen törvényszerűségei újra letörték az elmúlt hónapokban megnövekedett ambíciókat. A párt fiatal és ünnepelt vezetője, Jo Swinson saját választókörzetét is elvesztette, nem lesz parlamenti képviselő, azonnal le is mondott pártelnöki pozíciójáról.

A választásnak azonban nem a konzervatív párt az egyedüli győztese.  A Skót Nemzeti Párt, amely a skót választók túlnyomó többségének álláspontját képviselve az EU-ban maradást, az Egyesült Királyság kilépésének esetére pedig Skócia függetlenné válását helyezte politikája középpontjába az elmúlt években, lényegében kiverte Skóciából az országos „angol” pártokat. Az 59 skóciai választókörzetből az eddig birtokolt 35 mandátum után 48-at szereztek meg, azaz a Skócia által delegált parlamenti képviselők több mint 80%-át az SNP adja a következő ciklusban.

NAGYON NEHÉZ ELKÉPZELNI, HOGY AZ EU-BÓL IMMÁR BIZONYOSAN KILÉPŐ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG KORMÁNYA EL TUD KERÜLNI EGY BELÁTHATÓ IDŐN BELÜL MEGISMÉTELT SKÓT FÜGGETLENSÉGI NÉPSZAVAZÁST.

A brexit immár biztos, de pillanatnyilag még szinte semmit nem jelent

Emlékeztetőül: az EU és az Egyesült Királyság által kötött kilépési egyezmény lényege éppen az, hogy nem rendelkezik egyetlen lényeges kérdésről sem. Az EU belső piacához való hozzáférés, egyáltalán a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok szabályozása tekintetében addig sikerült eljutni, hogy a felek belátták, hogy az ilyesmi nem megy ilyen „gyorsan”. Először kilépés, bizonyos, az Egyesült Királyság által teljesítendő minimumfeltételek garantálásával, aztán indulhat az érdemi tárgyalás a jövőbeni kapcsolatokról. Ennek elfogadása tartott három és fél évig – és ha felidézzük, hogy és mint is alakult ez, bizony tarthatott volna tovább is.

2020. január 31-én tehát megtörténik a kilépés, de egyidejűleg elindul az úgynevezett átmeneti időszak (transition period), amely alapesetben 2020. végéig tart – de, és ez a brexit eseményeit követők számára aligha meglepő, egy vagy két évvel meghosszabbítható.

EBBEN AZ ÁTMENETI IDŐSZAKBAN ALIG VÁLTOZIK VALAMI A JELENLEGI ÁLLAPOTHOZ, AZAZ A TAGSÁGHOZ KÉPEST:

  • az Egyesült Királyság az EU egységes piacának része marad, működik a vámunió;
  • az Egyesült Királyságban továbbra is hatályos az EU közösségi joga, kötelezően alkalmazandók az EU szabályozási rendszerei, szabványai, az Európai Uniós hatóságok döntései;
  • a közösségi jogot illető jogviták esetén továbbra is közvetlenül hatályosak és közvetlenül alkalmazandók az Európai Bíróság döntései;
  • az átmeneti időszak alatt az Egyesült Királyságot változatlanul terhelik a közös költségvetéshez kapcsolódó kötelezettségek is.

Erre mondja Nigel Farage, az Európai Parlament leendő nyugdíjasa, azaz a Brexit párt személyesen, hogy ez a valóságban nem brexit, csak névleg mondható annak.

Csak a beleszólást bukták a britek

Az átmeneti időszakban ugyanakkor, tehát már január 31-től az Egyesült Királyság teljes egészében kikerül az EU döntéshozatali és jogalkotási intézményrendszeréből. Képviselői kikerülnek az Európai Parlamentből, nem lesz biztosa a Bizottságban, delegáltjai elhagyják az Unió valamennyi intézményét, testületét, hatóságát, Boris Johnson pedig nem mesél vicceket az Európai Tanács üléseinek szünetében.

Johnson megígérte, nem lesz hosszabbítás….

A brit miniszterelnök kategorikus ígéretet tett, hogy semmilyen körülmények között nem fogja kérni az átmeneti időszak meghosszabbítását, azaz 2020. végén a fenti kötelékek is elszakadnak – ezt azonban nyugodtan kezelhetjük Johnson kiterjedt publicisztikai tevékenységének részeként, nincs és nem lesz rászorulva senkire, aki számon kérhetné rajta ezt az ígéretet. Ha úgy tűnik majd célszerűnek, akkor megpróbálja betartani, ha pedig nem, akkor nem, ez ennél nem bonyolultabb.

Az átmeneti időszak meghosszabbítását a kilépési egyezmény rendelkezései alapján 2020. július 1-ig kérvényezheti az Egyesült Királyság, egy alkalommal van erre módja, a kérvény egy vagy két éves hosszabbításra vonatkozhat. Ahhoz, hogy ez másképp történjen, módosítani kell a kilépési egyezményt – amihez alighanem elég egy kétsoros napirendi pont az Európai Tanács valamelyik ülésén, aztán egy rutinszerű ratifikáció a tagállamok parlamentjeiben az Európai Parlamentben, és persze a brit alsóházban. Mi baj lehet, ugye?

Az világos, hogy az európai döntési központok most már végképp nem fognak sietni. A jövőbeni gazdasági kapcsolatok kialakításáról szóló tárgyalásokat éppúgy Michel Barnier fogja vezetni, ahogy a kilépési tárgyalásokat is, hasonlóan türelmesen.

A FŐTÁRGYALÓ MÉG ŐSSZEL ÚGY NYILATKOZOTT, HOGY FIZIKAI KÉPTELENSÉGNEK TARTJA A 2020. VÉGÉIG TÖRTÉNŐ MEGÁLLAPODÁST, ÉS HA VALAKI, HÁT Ő TUDJA, MIRŐL BESZÉL.

A jó ég tudja, meddig tartó átmeneti időszak kellemesen aszimmetrikus az EU számára, a britek nem szólhatnak bele semmibe, a közösségi jog lényegében őrzi  a status quo-t, aztán a britek vagy jönnek a felvetéseikkel, vagy nem, nem érdekes, az EU-nak nem sürgős. Közben a britek fegyelmezetten fizetnek, mint a katonatiszt, és gyakorolhatják a saját jogon, saját súlyuknak megfelelő pozíciókból, „önállóan” kötendő kereskedelmi megállapodásokat Washingtonban, Pekingben, Tokióban, Új-Delhiben. Egyik sem lesz egy fáklyásmenet.

A választások eredményeként az a sajátos helyzet alakul ki a brexit kapcsán, hogy miközben a hol drámai, hol tragikomikus, hol szánalmas, hol szórakoztató fordulatoknak végre búcsút mondhatunk,

A VALÓDI, TARTALMI TÁRGYALÁSOK MÉG CSAK EZUTÁN FOGNAK MEGKEZDŐDNI, ÉS JÓ ESÉLLYEL ISMÉT ÉVEKIG FOGNAK TARTANI.

Csend lesz, viszonylagos nyugalom, de az igazán fontos kérdések most dőlnek majd el.

Kanadai modell, norvég modell – de egyben marad-e az Egyesült Királyság?

A legfontosabb kérdés az, hogy az Egyesült Királyság – tegyük fel, hogy a tárgyalások végén is így hívják még – beéri-e egy Kanada-típusú szabadkereskedelmi egyezménnyel, amiben nagy szerepe van a mennyiségi kvótáknak és a vámoknak, ezek lépcsőzetes alakításának, vagy legalább az áruk tekintetében kölcsönösen teljes hozzáférést biztosítanak piacaikhoz a felek, vámok és mennyiségi korlátozások nélkül. Boris Johnson ezt ígéri, ez azonban egy sor olyan biztosítékot követel meg, amely garantálja az EU számára, hogy védekezni tudjon a saját rendszeréhez képest versenyelőnyt biztosító adópolitikával, vámpolitikával, szubvenciós politikával, szabványügyi rendszerrel, környezetvédelmi és munkajogi szabályozási struktúrákkal szemben. Brüsszelben kevés dolgot vesznek ennél komolyabban, éppen ez az oka annak, hogy olyan hosszadalmasak ezek a tárgyalások. Ezek a garanciális elemek pedig sajnos nagyon hasonlítanak a közösségi jog alkalmazásához, ami szerényen szólva nem kompatibilis a brexit célkitűzéseivel, legalábbis elvileg – de tényleg csak elvileg.

Ha a britek végül ennél is többet akarnának, azaz szeretnének az egységes piac (single market) része maradni, akkor nincs mese, továbbra is garantálni kell a tőke, a munkaerő, az áruk, a szolgáltatások szabad áramlását, alkalmazni kell a közösségi jogot, és fizetni kell a közös költségvetésbe – ez a Norvégia-modell. Ez szemben áll mindennel, amire Boris Johnson feltette a politikai karrierjét, és amivel bevette a Downing street 10-et, ennek megfelelően ez továbbra is egy roppant valószínűtlen forgatókönyv.

Mindez azonban mind a politika ritmusa, időszámítása, mind a pénzügyi piacok időhorizontja szerint érzékelhetetlenül és beláthatatlanul messze van.

A BREXIT SZENVEDÉSTÖRTÉNETÉNEK KÖVETKEZŐ FORRÓ PONTJAI VALÓSZÍNŰLEG NEM A NEMZETKÖZI JOGI KILÉPÉS TÉNYÉVEL MEGKEZDŐDŐ VALÓSÁGOS, TARTALMI KILÉPÉSI TÁRGYALÁSOK FORDULÓI LESZNEK, HANEM AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG TÚLÉLÉSÉNEK KÉRDÉSEI.

Az esetleges újabb skót függetlenségi népszavazás mellett a brexit Észak-Írország sorsával kapcsolatban is kinyitja az alapkérdést. Nevezetesen azt, hogy meddig halogatható a polgárháborús időket lezáró, 1998-as Belfast-i Egyezmény által lehetővé tett, szintúgy az elszakadásról, illetve ez esetben egyben az Ír köztársasághoz való csatlakozásról szóló referendum. Sem a népszavazás halogatása, sem a megtartása nem garantálja a béke fennmaradását.

A drámában a londoni, brüsszeli színek előtt legördül a függöny, felkészül Edinburgh és Belfast.

A brexit-tel kapcsolatos további cikkeink itt olvashatóak: http://concordeblog.hu/tag/brexit/

(A cikk először az Indexen jelent meg, 2019.12.14-én)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Brexit – Macron kezében a britek sorsa

Olvasási idő: 7 p
A francia elit megbarátkozott, sőt, tulajdonképpen már szereti a britek nélküli EU gondolatát, Franciaország vezetésével így akár kialakulhat az EU-27-ek között egy a további halasztást elutasító, a német és a többségi szándékkal szembe menő blokkoló kisebbség.
picture

Brexit: csatazaj és fenyegető csend

Olvasási idő: 9 p
Johnson csak látszólag csetlik-botlik, a brit közvélemény jelentős része mögötte áll, miközben Európa vezetői egyre inkább elfogadni látszanak, hogy a brexit nem halasztható. Ebben a helyzetben súlyosan aszimmetrikus kockázat a halasztásra fogadni, a piaci szereplők többsége mégis ezt teszi.
picture

Brexit: a remény hal meg…

Olvasási idő: 4 p
Kedden a brit parlament leszavazza a kormány és az EU által aláírt szerződéstervezetet, May megbukik, de jöhet egy újabb instabil tory kormány. Márciusban Brexit megegyezés nélkül, az utolsó pillanatban az EU bizonyos halasztások engedélyezésével enyhíthet a károkon. Ez ma a reális forgatókönyv.