The Great Hack (filmajánló)
Ami a 2010-es trinidadi választáson történt talán a legvilágosabb példája azoknak a pszichológiai műveleteknek, melyek segítségével a Cambridge Analytica és a vállalat elődje, a Strategic Communication Laboratories (SCL) nevű brit adatelemzőcég helyzetbe hozta a politikai választásokon megbízóit. Mai posztunkban a Netflix „The Great Hack” című filmjét ajánljuk megtekintésre. Létezik-e még szabad választás napjainkban? – teszi fel a kérdést a film végén az egyik főszereplő. Jogosan.
Kezdjük a történetet a Karib-tengeren, ahol a 21. században immár nem kalózokról, hanem egy úgynevezett pszichológiai műveletről lesz szó.
Trinidad és Tobago egy kicsiny szigetcsoport Dél-Amerikától északra 1,3 millió lakossal. Ami választási szempontból érdekes hellyé teszi a karibi államot, az a népesség szerkezete. A lakosságnak szinte pontosan a fele indiai származású, míg a másik fele afro-karibi állampolgár. Két nagy politikai párt küzd ötévente a helyi parlamenti hatalom gyakorlásáért, egy indiai (UNC-PP) és egy afro-karibi (PNM). Amikor az indiaiak kerülnek hatalomra, akkor nekik kedvez a rendszer, amikor pedig a feketék, akkor őket szereti jobban Állam bácsi. Egy szó, mint száz, komoly a tét Venezuela partjaitól néhány kilométerre. A Cambridge Analytica egykori vezetője, Alexander Nix büszkén mutatta be esettanulmányként akkori cégének a Strategic Communication Laboratories-nek (innentől SCL) „tevékenységét”, melyet a 2010-es trinidadi választásokon gyakoroltak.
Az SCL az ominózus 2010-es voksoláson már harmadszor szolgálta az indiai párt érdekeit. Nix csapata két fontos dolgot figyelt meg a karibi országban. Az egyik szerint a fiatalok származásuktól teljesen függetlenül jogfosztottnak és a társadalomból kivetettnek érezték magukat. A másik megfigyelés szerint az indiaiaknál a családi hierarchia igen komoly szerepet kapott. Az indiai fiatalok nagy tisztelettel viselkedtek a szüleik és az idősebbek iránt, miközben ez a tisztelet az afro-karibiak részéről egyáltalán nem létezett felmenőik és az öregebb generációk iránt.
Ennyi információ bőven elég volt a hírhedt cég munkatársainak ahhoz, hogy felépítsenek egy a fiatal generációt megcélzó kampányt. Az SCL odaállt indiai megbízója elé és elmondta, hogy az egész választási marketinggel kapcsolatban egyetlen dolgot szeretnének csinálni. Megcélozni a teljes fiatal populációt, indiaiakat és afro-karibiakat egyaránt és növelni az ő rendszerrel szembeni apátiájukat. A megbízó nem értette, hogy mi értelme van ennek a dolognak, de engedte az adatelemző cégnek, hogy tegye, amit akar. Így jött létre egy teljesen politikamentes (legalábbis akkor annak tűnő) laza kampány, amely a sziget(csoport) teljes fiatalságát vette célba.
„Légy része a gangnek, csinálj valami cool dolgot, légy részese a mozgalomnak”
Valahol ezt az életérzést lobbantották be az SCL szakemberei és az egészet elnevezték „Do So” mozgalomnak. Csináltak egy jó graffiti emblémát is a kampánynak a „Do So” felirattal és sárga alapon két egymást keresztező ökölbeszorított sötétszínű kézzel. A hidegvérrel meggyújtott szikra lángra kapott, a fiatalok a rendőrséggel versenyt futva rajzolták tele az országot a kampány szimbólumával.
„Do So. Ne szavazz! Ne menj bele a politikába.”
Erről szólt a fiatalok ellenállási mozgalma, ami nem a kormány ellen, hanem a politizálás ellen és ezáltal a választási részvétel és a szavazás ellen irányult. A fiatalok Youtube videókat töltöttek fel és még a miniszterelnök házára is graffitit festettek.
Mi történt ezután a választás napján? Pontosan az, amit az SCL jóelőre tudott. Az afro-karibi fiatalok nem mentek el szavazni, mert ők „Do So” üzemmódban maradtak. Velük szemben a mély családi hierarchiában és tiszteletben élő indiai fiatalokra ráparancsoltak az idősebbek, hogy eddig tartott a bohóckodás és irány a szavazófülke. Így lett a 2010-es trinidadi választáson a 18 és 35 év közötti korosztályban az indiaiak részvételi aránya 40 százalékponttal magasabb, mint az afro-karibiaké. Egy akkoriban 32 éves medián életkorú társadalomban ez kíméletlenül el is döntötte a hatalom sorsát a következő öt évre az indiaiak javára.
Érdemes egy gyors pillantást vetnünk az ominózus „Do So” 2010-es és a „Do So”-mentes 2015-ös trinidadi választási eredményekre és a két meghatározó politikai csoportosulás által megszerzett szavazatok számára:
Így esett meg az, hogy míg 2010-ben a 41 parlamenti szék 29:12 arányban volt az indiaiaké, addig 2015-ben 23:18 arányban lett az afro-karibiaké Trinidad és Tobagóban.
Pszichológiai (had)művelet
Pszichológiai művelet. Az SCL és a 2013-as megalapítása után a Cambridge Analytica munkatársai ezzel a nem túl szépen hangzó szókapcsolattal illették tevékenységük lényegét. Eredetileg a különböző katonai beavatkozással érintett területek lakosságával való kommunikációjában vetették be a pszichológiai műveleteket, amik köszönhetően az SCL és a Cambridge Analytica tevékenységének egyre jobban beépültek napjaink választási kampányaiba is. A pszichológiai művelet során kiélezett választásokon célozzák meg a szavazópolgárok még bizonytalan vagy elbizonytalanítható részét, napjainkban jellemzően a közösségi médián keresztül. Az összes szavazópolgárhoz képest sokszor néhány százaléknyi bizonytalan szavazó a végeredményt meglehetősen gyakran dönti el szavazataival. Eklatáns példája ennek a 2016-os amerikai elnökválasztás is, amelyet sokak szerint döntően befolyásolt a Cambridge Analytica célirányos és „professzionális” pszichológiai művelete. Főleg erről szól a Netflix által forgatott „The Great Hack” című film is.
A 2016-ban a republikánus jelölt Donald Trump és a demokrata jelölt Hillary Clinton között nagyon éles versenyfutás zajlott az amerikai elnökségért. A kampány során Hillary Clinton 640 millió, míg Donald Trump 302 millió dollárból gazdálkodott. A 2016. november 8-i választáson Clinton 65,9 millió szavazatot (48,2%), míg Donald Trump 63,0 millió szavazatot (46,1%) kapott.
Ez a közel 3 millióval több szavazat az úgynevezett populáris választáson azonban semmit sem ért Hillary Clinton számára, lévén az Egyesült Államokban az elnökséghez az 538 elektori szék többségét, azaz 270 elektori szavazatot kell megszerezni. Ehhez pedig az egyes szövetségi államokban kell megszerezni az adott állam szavazóinak többségét. Vannak klasszikusan demokrata (például Kalifornia) és klasszikusan republikánus (például Alabama) államok, ahol szinte mindig az adott párt nyer. Emellett vannak az úgynevezett csatatér államok (elég itt a 2004-es Floridára gondolni), ahol sokszor párezer vagy akár párszáz szavazat dönti el a választás sorsát. A győztes pedig viszi az összes elektori szavazatot az adott államból.
Az elnöki címről döntő elektori székek számát meghatározó szavazást a kevesebb populáris szavazat ellenére 306:232 arányban nyerte meg Donald Trump Hillary Clintonnal szemben. Állítsuk be ezt a három adatot (kampánypénz, populáris szavazatszám, elnyert elektori székek száma) egy táblázatba úgy, hogy Hillary Clinton adata egyenlő 100 egységgel:
Az elektori szavazáson 36 elektorral szerzett többet Donald Trump, mint az elnökséghez minimálisan szükséges 270-es bűvös szám. Mindeközben az együttesen 46 elektori szék sorsáról döntő Pennsylvania (20 elektor), Michigan (16 elektor) és Wisconsin (10 elektor) államokban az alábbi módon oszlottak meg a szavazatok a két jelölt között:
Pennsylvania 44 ezer, Wisconsin 23 ezer míg Michigan 11 ezer szavazat különbséggel dőlt el. Az egész Egyesült Államokban leadott 128 millió szavazatból ez a 78 ezer szavazatnyi különbség létfontosságú volt ahhoz, hogy Donald Trump győzzön 2016-ban.
Donald Trump 2016-os kampányát nagyban segítette a The Great Hack című filmben is sokszor említett „Project Alamo”. Ez a projekt egy szavazói adatbázisra építve kampánypénzgyűjtő és politikai hirdetési tevékenységet végzett a közösségi médiában. A Cambridge Analytica egy álcaként használt kutatással illegálisan halászta le 87 millió ember Facebook profilját – az ügy kirobbanása a Facebook történetének eddigi legnagyobb botránya volt.
Az adat ára – botrányosan keres sokat a Facebook
Botrányok ide, adatvédelmi aggályok oda, a Facebook felhasználói hatalmas pénzeket keresnek a cégnek.
Az erre az adatbázisra építő Project Alamo kiválóan tudta elérni a csatatér államok bizonytalan szavazóit. Az egész operáció digitális kampányfőnöke szerint óriási szerepe volt Trump győzelmében a közösségi médiában futtatott célzott hirdetéseknek. A főleg a Facebook felületén futó kampányban – ahogy azt a végeredmény mutatja – remekül tudták növelni a csatatér államokban a részvételükben bizonytalan republikánus szavazók részvételi hajlandóságát. Egyes hirdetéseket 40-50 ezer verzióban (a csúcs 175.000 variáns volt) jelenítettek meg a megcélzott szavazópolgárok híráramlásában, az apró részletbeli különbségekkel is személyesebbnek tűnve ezáltal. A Trump-kampány 2016-ban 5,9 millió darab vizuális hirdetést jelenített meg a közösségi médiában a Clinton-kampány 66 ezer vizuális hirdetésével szemben. A filmben elhangzik, hogy a Project Alamo csúcsán voltak napok, amikor naponta egymillió dollárt csak Facebook-hirdetésekre költöttek el.
Mit tudnak rólunk az adatbrókerek?
Nem tűnik túlzásnak, hogy mindent, és biztosan sokkal többet annál, mint hogy érzékeltetni lehetne az összegyűjtött adatmennyiséget. Az érdeklődési körünk, a hobbijaink, a lakhatási körülményeink és anyagi helyzetünk éppúgy kiderül rólunk, mint az egészségi állapotunk.
A végén pedig álljon itt a film egyik szereplőjének David Carroll-nek az intelme arról, hogy milyen durván adatorientált világban élünk. A média design professzor élharcosa annak, hogy a saját adatainkhoz való jogunk alapvető emberi jog legyen. Ennek jegyében beperelte a Cambridge Analytica-t azért, hogy adják ki neki azokat az adatokat, amiket „lehalásztak” róla. Ezt a Cambridge Analytica, bár kötelezte volna erre a bíróság, nem adta át. Carroll a filmben megemlíti, hogy mire a lánya 18 éves lesz, addigra a különböző technológiai platformokon 70.000 adatpont kerül legyűjtésre róla.
(Fotó: The Great Hack)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
