Elon Musk láthatatlan fizetése – avagy a topvezetők bérei

picture

Új értelmet nyerhet a szabad szemmel nem látható kifejezés a legjobban fizetett cégvezetők jövedelméről készült összeállítást böngészve: az egyébként nemegyszer akár sok millió dolláros fizetések ugyanis eltörpülnek az egyéb juttatások mellett, és így az összesített jövedelemben is. Próbálja meg felfedezni, mennyi volt Elon Musk fizetése tavaly! Segítünk, de az alábbi chartban az egyéb jövedelemkategóriákat kikapcsolva is nehezen látható az összeg (bármelyikre rábök alul, azzal ki-be kapcsolható az adott kategória láthatósága a grafikonon): az 56 400 dollár éves fizetésként még egy magyar topmenedzser esetében sem nevezhető kiemelkedőnek (290 forintos dollárral számolva bő 16 millió forintról van szó), a több, mint félmilliárd dollár értékű opció viszont viszont egy képzeletbeli magyar fizetési ranglista első néhány száz helyét összesítve is üti.

Musk azonban egyelőre nem tudná készpénzre váltani ezt a jövedelmet, miközben több vezető is jelentős részvénycsomaggal lett gazdagabb tavaly, e tekintetben az Apple vezér Tim Cook (akár Tim Apple) 120 millió dolláros csomagjával vezet (volt miből adni, amennyi sajátrészvényt összevásárolt az Apple). Érdekes, hogy osztalékot csak a Blackstone két vezetője kapott. (A listát a Bloomberg állította össze, és az amerikai tőzsdén jegyzett cégek vezetőit rangsorolta.)

picture

Az Apple szárnyalásának háttere

Luxusmárka, a vártnál is jobb negyedéves jelentés, évek óta stabil, nagyon erős értékesítés – az Apple részvények árának emelkedése mögött azonban egy csendes duopólium is feltűnik: az Apple és Warren Buffet csak az idén több mint 300 millió részvényt vásároltak, az Apple 2013 óta saját részvényei negyedét tűntette el a piacról.

De nem a részvénycsomag a legnagyobb ajándék, a „special awards”, a különleges bónuszok jelentik az opció mellett a legnagyobb jövedelemszerzési lehetőséget – legalábbis ebben a körben, 2018-ban. A Tilray tőzsdei didalmenetéről mi is írtunk, Brendan Kennedy elnök-vezérigazgató 243 millió dollár bónuszt kapott a cég tőzsdei bevezetéséért. Bob Iger Disney-vezér ugyanakkor akvizíciókért kapta a maga 108 millió dolláros bónuszát, Nikesh Arora-nak pedig a leigazolása ért közel 19 millió dollárt jutalomként.

picture

Az égig érő fű – a kanadai drogliberalizáció és a kannabisz részvények száguldása

Bedurrantak a kannabisz termelő cégek részvényei, miután Kanada piacának teljes liberalizációjára készül. Az alkoholgyártók bevásárolnak és tovább emelik a részvényárakat, de közben a fűves sörben is keresik a jövőt.

Ilyen jövedelmek mellett szinte érthetetlennek tűnik, miért kapnak még ajándékokat is a cégvezérek – Tim Cook sok Iphone-t vihetett haza, hogy összehozza a maga több mint 600 ezer dolláros összegét ebben a kategóriában, de az egész gyűjtés egyik legszebb pontja – a transzparencia diadala –, hogy a Palo Alto új vezérigazgatója, Nikesh Arora 152 dolláros ajándékának is nyoma van.

A végére még egy táblázat, itt már tisztán csak a fizetések láthatóak, a csúcsot 3 millió dollár jelenti, miközben az összesített jövedelmi toplista utolsó helyéhez is több mint 66 millió dolláros összesített juttatás párosul.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

Annyi saját részvényt vesznek az amerikai cégek, amennyit csak tudnak

Olvasási idő: 3 p
Miközben a nyugdíjalapok, a részvényalapok és az egyéni befektetők az oldalvonalak mellett állnak vagy eladnak, addig az amerikai vállalatok gigantikus mennyiségben veszik vissza a saját részvényeiket – ez a magyarázat arra, hogy a részvényalapokból történő pénzkivonás ellenére száguldanak az árfolyamok.
picture

A Nagy Tesla Csata - 2018

Olvasási idő: 5 p
Iszonyatos áldozatok árán, kampányszerűen teljesülő célszámok, nagyon erős marketing mellett a tervektől elmaradó termelés: nem látszik, hogy mitől lenne vége a Tesla-árfolyam elmúlt félévi hullámvasútazásának.
picture

Elon Musk vízen jár?!

Olvasási idő: 5 p
Összeomlani látszott többször a Tesla-sztori, és maga Elon Musk is. A 2018-as „Elon Musk a világ shortosai ellen” című sokrészes folytatásos sorozatot végignézve hihetetlennek tűnik, de Elon Musk jelen pillanatban nyerésre áll.