A tehetetlenség ereje – amikor egy trend ereje még sokáig kísért

A befektetők elé az egyik legnehezebb feladatot az olyan piacok állítják, ahol egy meghatározó és erős trend már kifulladt. Az adott instrumentum már nem megy új csúcsra/mélypontra, ám a korábban uralkodó irány még hosszú hónapokig, sőt évekig rázza le a trendfordulóra játszó piaci szereplőket. Ez a tehetetlenség ereje. Gyakran alakulnak ki az ilyen piaci szituációkban dupla vagy tripla tetők, illetve mélypontok. Könnyen lehet, hogy ma is is ilyen helyzetben vagyunk – az amerikai piac következő heteinek a sokmilliárd dolláros kérdése, hogy csak a tehetetlenség ereje kergette-e vissza az indexeket 2019-ben az történelmi csúcsaik közelébe, vagy egy újabb nagysebességű bikapiacon vagyunk.

picture

Több évtizedes részvény és kötvény bikapiac mutogatja lassan másfél éve a kifulladás jeleit. A Vanguardnak létezik egy részvénypiaci „világindex” ETF-je, ami a következő képet mutatja heti gyertyás grafikonon 2015. január 1. óta:

A három narancssárga karika három lokális csúcspontot jelöl, 2018. januárjából, szeptemberéből és most április elejéről. A három csúcs egyre alacsonyabb egyelőre. (A jelenlegi helyzet nagyon gyorsan változhat, hiszen a 2018. szeptemberi csúcs alig két és fél százalékkal magasabb a mostani záróárnál.)  Ha viszont nem sikerül efelé az érték fölé menni a piacnak, akkor komoly esélye lehet egy gigantikus tetőzés kialakulásának. Az ilyen nagyon nehezen forduló, hosszasan és tehetetlenül 75-90%-ot, sőt akár 95%-ot visszakorrigáló piacokra néznénk most meg négy példát a múltból valamilyen kiemelt jelentőségű instrumentumban.

Az 1929-33-as Nagy Gazdasági Világválságból kivezető rögös út

Első példánk az egyik legnagyobb klasszikus is egyben. Ez nem más, mint a Dow Jones index rögös kivezető útja a Nagy Gazdasági Világválságból. Az alábbi ábrán az index 1931 és 1933 közötti három éve látható heti gyertyákkal ábrázolva:

A piros nyíllal jelölt eső hullám során 1931. márciusa és 1932. júliusa között 190 pontról 41-ig zuhant az index. (Még drámaibb a történet az 1929-es 380 pont feletti csúcsról nézve.) Innen jött egy kilenc hét alatt bekövetkező duplázás (lila nyíl), amivel még mindig csak a három évvel korábbi érték ötödéig emelkedett vissza a Dow Jones. Ekkor következett be a címben említett tehetetlenség ereje, a korai, kiváló áron vásárló befektetők féléven át tartó kínzása, amivel az első törékeny emelkedés 75%-át dobta vissza a piac (sárga téglalap). Ez már a tulajdonképpen azóta is tartó bikapiac első drasztikus korrekciója volt. Nem más, mint a megelőző három év kíméletlen esésének egyfajta lassú lezárása, ahol már nem tudott új mélypontra esni a részvénypiac.

A 80-as évek elejének magas hozamai

Következő kis visszatekintésünkkel egy manapság elképesztőnek tűnő világot érintünk, a nyolcvanas évek elejének amerikai hozamkörnyezetét. Ekkor hat éven át fizettek 10% feletti hozamot a tízéves amerikai államkötvényekre. Az amerikai tízéves hozam alakulása 1971 és 1985 között az alábbi charton látható, havi gyertyákkal ábrázolva:

Az 1981-es hozamcsúcs 16% közelében volt. Az 1982-es év közepén 14,5%-ról négy hónap alatt 10,5%-ra esett a hozam (rózsaszínű nyíl), ami nagyon jótékonyan hatott az akkori részvényárfolyamokra. A kötvényben viszont még nem volt vége a medvepiacnak, legalábbis nem kezdődött el ekkor a szinte napjainkig tartó kötvénypiaci bika. A sárga négyzet azt a 14 hónapot jelöli, amikor közel 14%-os szintig szivárogtak vissza a hozamok. Jól látható, hogy milyen rettenetesen nehezen született meg az ezt követő, több mint három évtizedig tartó csökkenő hozamtrend.

Egy új deviza kezdeti nehéz évei

Az euró 1999 eleji debütálása az újszülött erejét tekintve nem indult a legjobban. Az alábbi grafikonon az EUR/USD heti gyertyái láthatók 1999 és 2002 között:

Nem egészen két év alatt a kezdeti 1,19-es szintről 0,823-ig zuhant a közös deviza értéke a dollárral szemben (rózsaszínű nyíl). Ekkor el is érte eddigi történelmi mélypontját az euró jegyzése a dollárral szemben. A hosszabb távon euró vételekben gondolkozó befektetők kínjai itt azonban még nem értek véget. A sárga téglalap által jelölt másfél évben két komoly euró erősödési kísérletet fojtott vissza a piac, az erősödés 85-95%-át visszakorrigálva. Utána elementáris erővel született meg a közös deviza 2008-ig és 1,6-os árfolyamszintig tartó bikapiaca.

Az ezredfordulós medvepiac 2002-2003-as vége

Az ezredforduló technológiai részvények által vezetett mániáját egy 50%-os esés követte az S&P 500 indexben is. Az eső trend megfordulása nagyon nehezen és egy klasszikus tripla mélypont kirajzolódása után született meg, ahogy ez az alábbi 2001. júliusa és 2003. decembere közötti heti gyertyás grafikonon látható:

A három narancssárga karika jelöli a három mélypontot, míg a két kék nyíl a tehetetlenség akkor mélybehúzó erejét mutatja.

A jelenlegi pillanatban kísérteties a hasonlóság a mostani amerikai indexalakuláshoz, ha megfordítjuk a chartot. Természetesen a már közel lévő életük csúcsa az amerikai indexeknél néhány nap alatt átírhatja ezt a szcenáriót. De ha folytatódik a részvénypiaci bika, akkor is lesznek olyan indexek, ahol az imént mutatott euró vagy S&P 500 tripla mélypontjához hasonló tripla tetőzés alakulhat ki. Ideális jelölt lehet erre egy megmaradó emelkedés esetén a DAX index (heti gyertyák, 2016-2019):

A két narancssárga karika jelöli a 2018. januári és májusi csúcsokat, míg a zöld karika egy potenciális szintet folytatódó globális bikapiac esetén.

Az amerikai piac következő heteinek a sokmilliárd dolláros kérdése pedig az, hogy csak a tehetetlenség ereje kergette-e vissza az indexeket 2019-ben történelmi csúcsaik közelébe, vagy egy újabb nagysebességű bikapiacon vagyunk.


Ajánló

picture

Négy piaci lecke 2018 és 2019 fordulójáról

Olvasási idő: 6 p
Az Apple sem engedheti meg magának, hogy évek alatt felépített hitelességéből a működése átláthatóságának korlátozásával veszítsen, ha viszont a Goldman Sachs az úgynevezett „Conviction Buy List”-jére helyezi valamely cég papírjait, egy pillanatig sem érdemes várni a vásárlással.
picture

Nincs új a nap alatt – az alaszkai aranyláz és napjaink mániái

Olvasási idő: 4 p
Aranyláz, dotcom lufi, bitcoin - a nagy száguldások mögötti mániák mögött hasonló dinamika fedezhető fel, a tömegek beszállása már azt jelzi, sokan fognak veszíteni is a pénzükből.
picture

A FED put és a vadállat üzemmód

Olvasási idő: 5 p
Kevesen hitték volna, de az amerikai tőzsdék gyorsabban emelkednek idén, mint ahogy estek 2018 utolsó negyedévének a zuhanásában, és közel vannak ahhoz, hogy új csúcsokra érjenek. Az eladók szinte eltűntek, a FED támogató hozzáállásába vetett bizalom nem először fűti a befektetőket.