Elmegyógyintézet vagy szanatórium? Tőkepiaci mese a múltból a jövőről

Hansjürgen Müller globális stratéga 2009. március 6-án délelőtt Frankfurtban tartott egy prezentációt. Ebben az előadásában tíz meglehetősen bátor jóslatot tett az elkövetkező tíz évre vonatkozóan, amit a 2008-2009-es válságtól elcsigázott kollégái nagyon szkeptikusan hallgattak. Az előadása végén kizavarták Hansjürgent és szavazásra bocsátottak egy kérdést. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy köszönhetően a megelőző egy-másfél év piaci mozgásainak, Hansjürgen megborult. A kollégáknak arról kellett dönteniük, hogy a következő hetekre elmegyógyintézetbe vagy szanatóriumba küldjék-e a stratégát? Tőkepiaci mese a tíz évvel ezelőtti válság mélypontjainak margójára, ma is érvényes tanulsággal.

picture

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt az egyik vezető frankfurti brókercég nagy tárgyalójában gyülekeztek a cég dolgozói. 2009. március 6-át (péntek) írtunk, és finoman szólva is rettenetes hangulat uralkodott az egész cégnél, ahogy a tárgyalóban is a reggeli meeting előtt. Kialvatlan emberek kavargatták a kávéjukat és kapták be a nyugtatóikat, amiken már hónapok óta éltek. Ebbe a hangulatba robbant be Hansjürgen Müller, a cég globális stratégája, aki ezt az egész találkozót összehívta. Körlevelében a résztvevőknek megírta, hogy prezentációjának címe tíz elképesztő jóslat a következő tíz évről lesz. A háttérben a kivetítőn a DAX Index heti grafikonja ezt a képet festette 2007 és 2009. március 5. között:

Müller nem szerette a grafikonokat, ezért elnyúlva egy széken belekezdett a mondókájába. Azzal kezdte, hogy bármit, amit a kollégák most látnak, tekintsék semmisnek. Aludjanak egy jót a hétvégén mindhárom este, felejtsék el az előző hónapok vérzivatarát, és visszaérve a hétfői munkanapra kezdjenek el gőzerővel megvenni szinte mindent és tartsanak ki egészen 2018-ig. A kereskedési vezető már erre mérhetetlen szitokáradatban tört ki, de itt még lenyugtatták a többiek. Ezután kisebb-nagyobb hangzavar, anyázás és Hansjürgen elmeállapotának többszöri megkérdőjelezése közepette végül elhangzott a teljesen hihetetlennek tűnő tíz bátor jóslat:

1. jóslat: A DAX Index az akkori 3.700 pont alatti értékről 13.000 pont fölé fog emelkedni 2018 elejére, ezzel azonban alul fogja teljesíteni az S&P 500-at, ami több mint négyszerezni fogja az értékét a következő évtizedben.

2. jóslat: A kötvénykereskedőknek azt javasolta, hogy növeljék a futamidőt, mert még a tízéves német államkötvény hozama is nullára fog leesni, a rövidebb futamidők pedig tartósan mínuszos hozam mellett kerülnek majd a befektetők kezébe. Ekkor 3% körüli hozammal forogtak a tízéves német államkötvények.

3. jóslat: Az egész eszközár robbanás mögött a vezető globális jegybankok fognak állni, akik a 2008-as 5.000 milliárd dollárról 15.000 milliárd dollárra fogják növelni a mérlegfőösszegüket. Ez világszerte évekre a nullára fogja szorítani az állampapírhozamokat és az égbe kergeti rengeteg más eszköznek az árát.

4. jóslat: Egyetlen német részvényként a Deutsche Bankot említette meg Müller. Azt javasolta, hogy az előző hónapok negyedelő árfolyama ellenére is messziről kerüljék el ezt a bankrészvényt, mert a brutális részvénypiaci emelkedés ellenére tíz év alatt felezni fog az árfolyama. Be fog esni a 2009-es 20 euróról 10 euró alá. Vegyenek helyette inkább Bank of America részvényeket, mert azok tízszerezni fognak 3 dollárról 30 dollárra.

5. jóslat: A frankfurti brókercég londoni irodája tíz év múlva költözni fog Dublinba, mert a britek közben egy népszavazáson kiszavazzák magukat az Európai Unióból.

6. jóslat: Bemutatott egy Facebook nevű oldalt, amit két-három kolléga már ismert. Elmondta, hogy ez a cég lesz a vezető közösségi média vállalat tíz év múlva a világon több mint kétmilliárd felhasználóval az akkori 180 millióról drámaian megnövekedve. Az emberek tíz év múlva a telefonjukba mélyedve fognak élni. Elmondta, hogy tíz év múlva egy ilyen összejövetelen az előadó hallgatása közben az asztalnál ülők harmada-fele a telefonját fogja nyomkodni.

7. jóslat: Felmutatta a telefonját, ami egy Apple iPhone volt. Egyike volt annak a 13 millió példánynak, amit az előző másfél évben az Apple eladott. Elmondta, hogy pár év múlva szinte mindenkinek ilyen készüléke lesz, hogy többek között ezen tudja nézni a Facebookját. A prezentáció előrejelzése szerint ebből a telefonból 2015-re már évi 200 millió darabot fog eladni az Apple. A részvényárfolyam az akkori 11 dollárról emiatt 20-szorozni fog és az Apple a történelem első 1.000 milliárd dolláros kapitalizációjú cége lesz.

8. jóslat: A másik amerikai technológiai vállalat, ami kiemelésre került az akkor 32 milliárd dollárt érő Amazon volt. Ezt jósolta az előadás a másik ezermilliárdos vállalatnak tíz éven belül. A 65 dolláros, akkor már a 2008-as mélypontról majdnem duplázó ár mellett így hangzott el a 2.000 dolláros célár.

9. jóslat: A 2007-es (és 2008-as) év két sztárpiaca, a brazil és a kínai piac nem fog tudni új csúcsra menni a következő tíz évben és elképesztően alul fogják teljesíteni a fejlett piacokat.

10. jóslat: Dennis Rodman, korábbi NBA sztár 2018-ben Szingapúrba fog érkezni egy amerikai-észak-koreai elnöki találkozó kapcsán. Ezen a találkozón egy kriptodeviza alapú marihuána ETF-et fog reklámozni. Miközben „Make America Great Again” feliratú sapkát visel majd. Ez az akkori elnök, Donald Trump ingatlanmágnás kampányának a szlogenjéből jön.

Na ez volt az a pillanat, amikor a végtelenül halk cégvezető is komoly ordibálásba kezdett és kizavarta a tárgyalóból Hansjürgent. A szobában ezt követően hatalmas vita alakult ki Hansjürgen elmeállapotáról. Mindenki szerette őt, de az elmúlt hónapok után ez a prezentáció már betette a kaput a teljes hallgatóságnak. A kereskedési vezető mentőt akart hívni és elmegyógyintézetbe küldte volna kollégáját. Végül a többiek meggyőzték, hogy ez az adott napi sületlenség csak a mérhetetlen fáradtság és elcsigázottság számlájára írható. Végül a HR-es kolléga szerzett Müller számára a Fekete-erdőbe egy többhetes szanatóriumi beutalót…

Hansjürgennek mind a tíz jóslata telitalálatnak bizonyult – volna, ha ez a történet valódi lenne. Mind a tíz teljesen hihetetlenül hangzott tíz évvel ezelőtt. Egy dologban vagyok csak biztos. Ha ma megtartaná Hansjürgen a 2019 és 2029 közötti világra a hasonlóan megdöbbentő és telitalálat előadását, akkor a reakciók ugyanazok lennének. Elmegyógyintézet vagy szanatórium.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.