A telekomszektor és a felesleges harmadik a Jóbarátokban

picture

Van az a híres jelenet a Jóbarátokban, amikor Ross arról mesél Joey-nak, hogy előző este feleségével kipróbálták hármasban is. A jelenet a cikk végén megnézhető. A lényeg, hogy Ross kissé feleslegesnek érezte magát a „partiban”. Valami hasonlót érezhetnek jó húsz éve a telekomcégek részvényesei is.

A húsz éve zajló internetforradalom óriási változásokat hozott, sokan sok pénzt kerestek ezen. Legalábbis akiknek „jó” volt a parti, azaz olyan szereplők, mint például a Google, az Apple, vagy a Facebook. Ezek a cégek – és így részvényeseik – brutális pénzt kerestek az elmúlt két évtizedben. Ezzel ellentétben, akik mindehhez a vasat adták, nem kerestek semmit, sőt sok esetben buktak is. Erről az anomáliáról írtunk már korábban a blogon is.

picture

Hogyan lettek a telekomcégek az internetforradalom vesztesei?

Nem volt vidám dolog telekomrészvényesnek lenni az elmúlt 20 évben. Hiába adják ők az internet infrastruktúráját, az öt nagy netes cég értéke több mint háromszorosa a 19 legnagyobb telekomcégének.

Nos érdekes módon a telekomszektor újabb döntés elé kerül az évtized végén. Az államok elkezdik kiárusítani az 5G szolgáltatásához szükséges frekvenciákat. Lesz megint buli, és úgy fest megint a telekom cégek fizetnek. Az 5G-s frekvenciaaukciók dilemmája tökéletesen leírja azt az ördögi kört, amiben a telekomszolgáltatók lassan két évtizede vergődnek:

KÖLTSENEK MEGINT SOKMILLIÁRDOT EGY DRÁGA, DE BIZONYTALAN MEGTÉRÜLÉSI TECHNOLÓGIÁRA, VAGY KOCKÁZTASSÁK, HOGY KIMARADNAK EGY JÖVŐBELI STRATÉGAILAG FONTOS INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSBŐL?

Csakhogy most a korábbiaknál is világosabban látszik, hogy az 5G-re költött bármiféle beruházás megtérülési lehetőségei a közeljövőben a nullához konvergálnak. Lehetnék kevésbé szkeptikus is, de az elmúlt évtizedek telekommunikációs fejlesztései nyilvánvalóan nem térültek meg soha. Pedig az okostelefon-forradalom révén minden nap használjuk a mobilinternetnek köszönhető szolgáltatások sorait. Tehát volt és van kereslet a szolgáltatásra – de az alábbi ábrán látható, hogy a megtérülés a részvényesek számára nehezen mondható vonzónak az Apple vagy a Google teljesítményéhez mérten.

Ami az 5G-t illeti a helyzet az, hogy a kereslet ma nagyjából ismeretlen. Az 5G ugyanis elsősorban a gépek közötti kommunikáció szempontjából fontos. Ez kiemelkedő jelentőségű olyan jövőbeli újítások terén, mint például az önvezető autózás, vagy egy sor olyan folyamat, ami gyors gépek közötti kommunikációt kíván. Ez a jövő, de ez nem jelenti azt, hogy érdemes is pénzt tenni bele. Legalábbis, úgy ahogy ez a múltban történt semmiképpen sem.

FELESLEGESNEK GONDOLOM, HOGY PÉLDÁUL MAGYARORSZÁGON 3-4 SZOLGÁLTATÓ PÁRHUZAMOSAN KIÉPÍT 3-4 INFRASTRUKTÚRÁT EGY OLYAN SZOLGÁLTATÁSRA, AMI REÁLISAN NÉZVE IS JÓ ESETBEN 10 ÉV MÚLVA FOG SZEMMEL LÁTHATÓ ÁRBEVÉTELT TERMELNI, MIKÖZBEN A KÖLTSÉGEK MÁR MA JELENTKEZNEK.

És a tíz év ebből a szempontból még egy optimista becslésnek tekinthető. Vegyük az 5G technológia egyik legfontosabb jövőbeli felhasználói területét, az önvezető autózást. A technológia még közel sincs kész, és jó eséllyel éveket kell még várni egy valóban önvezető, és egyben biztonságos rendszer megjelenésére. Mindehhez alkalmazkodnia kell a szabályozásnak, ami szintén nem kis idő. Olyan erkölcsi dilemmákról is évekig lehet még vitatkozni, hogy egy elkerülhetetlen balesetnél az egymással kommunikáló gépek hogyan optimalizáljanak, melyik fél életének megmentésére törekedjenek. Tehát a technológia még nincs kész, de ha kész is lenne, a gépjárműpark 10-14 év alatti lecserélődésére lehet számítani átlagosan, miközben az első időszakban még alighanem vásárlói idegenkedéssel is számolni kellene. A fentieket összefoglalva, 2030-nál lényegesen korábban számítani a technológia tömeges elterjedésére illúzió.

Egy kicsit messzire kanyarodtunk az eredeti témától. Az 5G érdekes és jó technológia, és persze kísérletezgethetnek vele még 5-10 évig mire kereskedelmileg értékelhető lesz bármire is.

AZ ÁLLAMOK VISZONT NEM AKARNAK ENNYIT VÁRNI, KELL NEKIK A BEVÉTEL, ÉS ÚGY FEST A TELEKOMCÉGEK JÓ ADÓFIZETŐK MÓDJÁRA ISMÉT KIFIZETIK A SZÁMLÁT EGY OLYAN TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGÉÉRT, AMIN A MEGTÉRÜLÉS BIZONYTALANSÁGA TALÁN MINDEN EDDIGINÉL NAGYOBB.

Személy szerint nagyon lelkes támogatója vagyok minden technológiai újításnak. Úgy gondolom, hogy az okosodó autók a biztonságosabb jövőbeli közlekedés zálogai. Szóval a buli jó lesz, különösen akkor, hogyha megint csak a házigazda fizeti a számlát. De ne feledjük, a idővel a Jóbarátokban Ross is rájött, hogy nincs rá feltétlenül szükség abban a partiban.

(Címlapkép: Julia/Pexels)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.