Rettegtek, hogy kimaradnak: buborékok 2018-ban

picture

Olyan mély és az egész globális pénzügyi rendszert fenyegető válság zajlott le villámgyorsan 2008-ban, amitől a világ vezető jegybankjai is – teljes joggal – nagyon megijedtek. Válaszlépésként irgalmatlan mennyiségű olcsó pénzzel árasztották el a tőkepiacokat. A pénz hihetetlen mennyisége és olcsósága, vagy még helyesebben nulla ára hosszú éveken át fennmaradt, ami eszközárbuborékokhoz vezetett. A pénz nagyon olcsó lett, és valahol éppen ezért minden, amit érte venni lehetett drasztikusan megdrágult. Az ingatlanok, arany, kötvények és részvények árai és árfolyamai különböző hullámokban és különböző helyeken, de részt vettek ebben a drágulási folyamatban 2009 és 2018 között. Az azóta gyengén teljesítő arany is (több mint) duplázott 2009 és 2011 között. Az azóta lefelező kínai részvényindex is duplázott hét hónap alatt 2015-ben. Gyorslefolyású mániákus emelkedések zajlottak le a világ sok pontján különböző időben, amiknek egyik közös forrása volt az olcsó jegybanki pénz.

A VILÁGBAN 2009 ÉS 2018 KÖZÖTT FELBUKKANÓ HEVES ESZKÖZÁR-EMELKEDÉSEKNEK MINDIG VOLT EGY KÖZÖS JELLEMZŐJÜK: TÚL SOK PÉNZ MOZDULT RÁ AZ ADOTT PILLANATBAN TÚL KEVÉS BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGRE.

Így érkeztünk meg 2017 végére egy olyan helyzetbe, amikorra a sokéves globális eszközárinfláció következtében szinte minden befektetési lehetőség árazása drága lett a befektetők szemében. A fennmaradó kevés lehetőséget a már szűkülőben lévő pénzbőség ellenére is komoly pénz kergette. Ennek az eredményeképpen gyorslefolyású és klasszikusan ciklusvégi mániák jöttek létre az elmúlt másfél évben, amikből a teljesség igénye nélkül most hármat szeretnék bemutatni.

Az altcoin mánia

A bitcoin éppen napjainkban lett tízéves. Személyesen sajnos még mindig csak annyira értem, hogy mi ez a dolog, amiképpen az alábbi nem-Örkény egyperces kisvideó ezt elmagyarázza:

Egy szó, mint száz, valamikor 2016 végén a bitcoin árfolyama elindult fölfelé és végül teljes diadalmenetben száguldott egészen 2017 decemberéig. Az alábbi grafikon az NYSE bitcoin-indexet mutatja heti gyertyákkal 2016 elejétől napjainkig:

A történet valahol a 2016. májusi 450 dolláros árról indult. Innen 13 hónap alatt 3.000 dollárig emelkedett az ár (zöld téglalap). Ezt követte a narancssárga téglalap, amikor négy hónap alatt 8.000-ig rakétázott a bitcoin. Az igazi őrületet a 2017. november és 2018. január közötti időszak hozta. Ekkor pár hét alatt 19.000 dollár fölé lőtték az eredeti kriptopénz árfolyamát (lila téglalap), amivel az összes bitcoin értéke 300 milliárd dollár fölé ment. Mostanára ez az ötödére esett. Én simán el tudom képzelni, hogy a bitcoin árának ez nem volt az élete csúcsa, mert az elkövetkező években a befektetői közösség fog még ebben újra sok százmilliárd dolláros értéket látni. Miként a nulla közeli árazás sem lepne meg.

Amit nem tudok elképzelni, az a bitcoin másolatok újjáéledése, leszámítva egy-két kivételt. Az eredeti kriptodevizát ugyanis gőzerővel másolták le, így napjainkra a CoinMarketCap oldal már 2.103 másik kriptopénzt listáz.

SZÁMOMRA AZ EGÉSZ 2017 VÉGI BITCOIN TÖRTÉNET LEGDÖBBENETESEBB RÉSZE AZ ALTCOIN FRONTON ZAJLOTT LE. EZ VOLT A LEGNAGYOBB ÉS LEGGYORSABB LEFOLYÁSÚ FOMO-SZTORI, AMIT ÉLETEMBEN LÁTTAM.

A FOMO (fear of missing out) a mániák és a buborékok kialakulásának a végső szakaszában jön elő, ahogy arról nemrég írtam.

picture

Nincs új a nap alatt – az alaszkai aranyláz és napjaink mániái

Aranyláz, dotcom lufi, bitcoin - a nagy száguldások mögötti mániák mögött hasonló dinamika fedezhető fel, a tömegek beszállása már azt jelzi, sokan fognak veszíteni is a pénzükből.

A bitcoin szárnyalásáról lemaradó befektetői tömeg a bitcoint drágálva ekkor már mindenre lőtt, ami az új digitális pénzvilágot jelentette a számukra.

NAPONTA JELENTEK MEG ÚJABB ÉS ÚJABB KRIPTODEVIZÁK. ÍGY 2018. JANUÁRJÁRA MÁR 42 OLYAN KRIPTOPÉNZ VOLT, AMINEK A PIACI KAPITALIZÁCIÓJA MEGHALADTA AZ EGYMILLIÁRD DOLLÁRT. EGY ÉVVEL AZELŐTT A TELJES BITCOINON KÍVÜLI ALTCOIN PIAC KAPITALIZÁCIÓJA ALIG VOLT TÖBB, MINT 2 MILLIÁRD DOLLÁR…

Ez a teljes altcoin (bitcoin nélküli) kriptokapitalizáció az elmúlt két évben ezt produkálta:

Leszámítva a néhány valamire értékelhető kivételt, így alakult a digitális semmik teljes piaci értéke. Az ATH-val jelölt (all-time high) élete csúcsát ez az összérték 2018. január 8-án érte el 551 milliárd dollárral. Sokan adtak el akkor jófajtának hitt digitális semmit annál sokkal jobbfajta dollárért a lemaradó befektetői hordának. Mostanra egy év alatt nagyjából megtizedelték a piaci értéket, így 60 milliárd dollárra taksálják a teljes altcoin piacot a még érdeklődést mutató invesztorok.

A 2017 VÉGI-2018 ELEJI ALTCOIN-SZTORINAK A TULIPÁNHAGYMA ŐRÜLET MELLETT LESZ A HELYE A JÖVŐ GAZDASÁGTÖRTÉNETI KÖNYVEIBEN.

A kínai Netflix és néhány társa

A tavalyi év tavaszán jónéhány komoly kínai elsődleges részvénykibocsátás (IPO) zajlott le az USA tőzsdéin. Az online videómegosztó oldalak annak ellenére 100-200-300%-ot emelkedtek a kibocsátást követő néhány hétben, hogy ekkorra már elég rossz hangulat lengte be a Shanghaiban kereskedett kínai részvényeket.

A Baidu és a Xiaomi által is birtokolt Iqiyi (IQ) részvényeit március 29-én vezették be a Nasdaq platformjára. Ez az egyik legnagyobb online videós honlap Kínában, 500 milliónál is több havi aktív felhasználóval és havi 6 milliárd órányi letöltött anyaggal. Az akkor masszívan száguldó Netflix részvények sikerén felbuzdulva a kis közkézhányadot széttépték a befektetők:

Az Iqiyi 10 hónapos tőzsdei története (napi gyertyákkal) ez a gyors triplázás (zöld nyíl), majd harmadolás (piros nyíl) volt vissza a kibocsátási árhoz. A csúcson 33 milliárd dollár volt a cég értéke. Hasonló mozgások voltak a két kisebb, szinte egy időben bevezetett szektortársban (HUYA és BILI tickerek) is.

És ekkor jött a kanadai drogliberalizáció

A téli kriptodeviza és a tavaszi kínai streaming buborékfújás után nyárra a „mániákus” befektetők már a kanadai marihuána-részvényekre fókuszáltak. A Tilray részvények valószínűsíthető bekerítéséről szólt ez az írás:

picture

Az angol madárkutató és a Tilray részvények valószínűsíthető bekerítése

A kanadai marihuánagyártó papírjai a konkurenciától is elszakadtak, a héten volt pillanat, amikor a cég többet ért, mint a budapesti tőzsde összes cége együtt. Az árfolyam elszállása mögött egyértelműen látszik a részvények esésére játszó shortosok bekerítése, kivéreztetése.

Ez a kis kanadai marihuána termesztő, feldolgozó és forgalmazó vállalat jelenleg 33 millió dollár éves árbevételt termel. A júliusi kibocsátási árhoz képest két hónap alatt 17-szerezett az árfolyam! A csúcson 28 milliárd dolláros tőkepiaci értékkel többet ért pár percre a cég, mint a Budapesti Értéktőzsde teljes részvénypiaci kapitalizációja.

A 2018-as év az októberi kanadai kábítószerhasználat liberalizáció kapcsán egy hatalmas intézményi rotációt hozott. A hagyományos alkohol- és dohányipari cégek árfolyama meglehetősen nagyot esett a tavalyi évben. Három vezető dohányipari és három vezető alkoholipari cég 2018-as teljesítménye látható az alábbi ábrán (zárójelben az aktuális piaci kapitalizáció milliárd dollárban):

Ez a hat céget a komoly 2018-as árfolyamesés után is még együttesen 428 milliárd dollárra értékeli a tőzsde. Ezzel szemben a négy legnagyobb marihuána-részvény (Canopy, Tilray, Aurora, Cronos) együttes piaci kapitalizációja most 30 milliárd dollár. Ez a tavalyi évnek az egyik legfigyelemreméltóbb folyamata.

A WALL STREET BEFEKTETŐI A KÖZELJÖVŐ FÜGGŐSÉGEIT ÉRTÉKELIK ÁT ÉPPEN. ÚGY LÁTJÁK, HOGY AZ ÉSZAK-AMERIKAI POLGÁROKNAK A KORÁBBINÁL ERŐSEBB SZEREKRE VAN ÉS LESZ SZÜKSÉGÜK. ZAJLIK A MARIHUÁNA LONG ÉS A DOHÁNY ÉS ALKOHOL SHORT TRADE.

Ezzel csak egy nagy baj volt 2018-ban, és van mind a mai napig a tőzsdei kereskedés szempontjából. A több százmilliárd dollárnyi eladósorba került dohány- és alkoholipari részvénnyel szemben nincs kínálat még kábítószerrészvényekből. Így azokból nem igazán tudnak vásárolni a befektetők. Ezért kergették 2018 szeptemberében az égbe a néhány kósza marihuánapapír árfolyamát.

A KANADAI DROGLIBERALIZÁCIÓT MEGELŐZŐ KÁBÍTÓSZERRÉSZVÉNY-ÉHSÉG VOLT TALÁN A LEGÉGBEKIÁLTÓBB ESETE ANNAK, AMIKOR SOK PÉNZ ÉS EGY BEFEKTETŐI TÖMEG MAGAS KERESLETÉVEL SZEMBEN EGY NAGYON SZŰK KÍNÁLATOT TALÁLT. AZ ILYEN HELYZETET A PIAC PEDIG SZINTE KIZÁRÓLAG BUBORÉKFÚJÁSSAL „OLDJA MEG”.

Szektorokra szeparáltak maradtak a 2018-as mániák

A tavalyi év nagy érdekességei voltak az imént említett gyors felfutások és összeesések. Az egész globális és amerikai részvénypiacon viszont nem alakult ki az indexekben az 1929-es és 2000-es évhez, vagy az 1989-es japán részvénypiachoz hasonló alakzat. Az utoljára a technológiai szektorban 2000 elején látott megapénzt beszippantó mánia 2018-ban végül elmaradt. Szerencsére. De ez már egy másik történet.

(Címlapkép: Szappanbuborékok, forrás: kiragrafie/Pixabay)

Jelen blogbejegyzés a szerző magányvéleményét tükrözi, ami nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.


Ajánló

picture

A jó, a rossz és a csúf – mi jön az amerikai részvénypiac októberi esése után?

Olvasási idő: 8 p
Az idei október az elmúlt hat év egyik leghevesebb esését hozta magával az USA részvénypiacain. Három forgatókönyv a következő hetekre-hónapokra.
picture

Medvepuszi, avagy mi jön a fekete december után?

Olvasási idő: 4 p
Ideges és kiszámíthatatlan piacon napok-órák alatt vannak korábban hónapokat igénylő mozgások. Kellemetlen, de igazi nagypályás tőzsdei év lesz 2019, a karácsonyi mészárlásban a 200 hetes mozgóátlag tartotta a piacot.
picture

Villámfiúk, akik milliszekundumok alatt skalpolnak a piacon

Olvasási idő: 6 p
A részvénypiacokon a mostani, októberi-novemberi-decemberi turbulenciában megfigyelhető villámgyors esések és emelkedések egy jelentékeny része az eleve meglévő befektetői idegességnek a nagysebességű villámkereskedés (HFT) által felnagyított és felsokszorozott hatása.