Brexit: elkezdődött a kijózanodás
Első ránézésre semmi igazán említésre méltó nem történt a héten a Brexit ügyében, de a politikában nagyon fontos szimbolikus térben komolyan veendő friss fejleményeket láthattunk. Három ilyenről szeretnék beszámolni, tartalmilag valóban egyiktől sem kell hasra esnünk, hiszen azt tudtuk meg, hogy:
1, Nagy-Britanniában a Brexit után is lesz mit enni,
2, a brit kormány feje egy bizonyos Theresa May,
3, az északír-ír határ problémájára tett brit javaslatot az EU határozottan visszautasította.
Egyik kérdésben sem voltak kétségeink, mégis van valami nagyon tanulságos mindhárom „hírben”.
A héte elején Dominc Raab új Brexit-ügyi minisztertől, a lemondott David Davis May-hez lojális, fiatal, józannak és intelligensnek tűnő utódjától hallhattuk, hogy
A BRIT KORMÁNY MINDEN SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉST MEG FOG TENNI ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A BREXIT-ET KÖVETŐEN KERESKEDELMI MEGÁLLAPODÁS HIÁNYÁBAN SE LEGYEN… ÉLELMISZERHIÁNY.
Értjük, managing your expectations is the key to your happiness.
Két éve, azon a dicsőséges, eufórikus csütörtök éjszakán azért még egészen másról szólt a történet, a szabadság, a függetlenség visszaszerzéséről, a kolonc lerázásáról, gazdagodásról és büszkeségről szónokoltak a Brexit-harcosok, egyszóval onnan nézve minden gyönyörű és reményteljes volt.
Ehhez képest az, hogy lesz mit enni, és nem lesz gyógyszerhiány, feltéve, ha a kormány alaposan felkészül, meglehetősen szerény vállalásnak tűnik. Technikailag azonban valóban nem magától értetődő, így helyes, hogy a kormány napirendre vette a kérdést. Az ún. no-deal szcenárióra való felkészülés emlegetése korábban csak arra szolgált, hogy a britek – a lehetőségeiket teljesen félreértve – ezzel próbáljanak nyomást gyakorolni az EU-ra, de már nem ez a helyzet. Megértették, hogy az EU-t ez nem hatja meg, ők is készülnek a technikai problémák kezelésére, és a leginkább érintett tagállamok, szektorok valamiféle kompenzálására.
MOST MÁR TÉNYLEG ARRÓL VAN SZÓ, HOGY AZ EGYSÉGES PIAC KERETEIHEZ ALKALMAZKODOTT LOGISZTIKAI RENDSZEREK EGYIK NAPRÓL A MÁSIKRA TÖRTÉNŐ SZÉTVERÉSÉVEL ELŐÁLLÍTOTT HIÁNYOK KEZELÉSÉRE KÉSZÜL FEL A BRIT KORMÁNY.
Szerencsés esetben az efféle hírek egyre több és több választónak segítenek megérteni, hogy nem egy tévés valóságshow kiszavazó körében mondtak egy erőset két évvel ezelőtt, hanem generációkra tönkre tehették a gazdaságukat, ha a legostobább módon viszik végig a nagy projektet, ennek pedig talán lehet jelentősége. De ha nem, enni akkor is lesz mit, ebben legalább megnyugodhatunk.
May két év után észbe kapott
Térjünk is át Theresa May erőt sugárzó eheti bejelentésére, mely szerint ezentúl ő (tehát ő maga, a miniszterelnök személyesen!) vezeti a Brexit-tárgyalásokat. Közel két évvel azután jutott erre a döntésre, hogy a Brexit levezénylésének feladatával beköltözött a Downing street 10-be. Ez körül-belül olyan, mintha Winston Churchill valamikor 1942-ben találta volna ki, hogy tulajdonképpen nem ártana, ha F. D. Roosevelt-tel és Sztálin Józseffel személyesen ő tárgyalgatna erről a problémásan alakuló világháború-kérdésről, mert úgy tűnik, hogy tényleg fontos ügyről van szó.
Tartalmilag tehát ez sem jelent semmi különöset, de a szimbolikája érdekes: befejeztük a kínlódást a keményvonalas Brexit-lovagokkal (Boris Johnson, David Davis és társaik), egyelőre vereséget szenvedtek, lemondtak, kikerültek kormányból. Amíg nem tudják és nem akarják May-t a miniszterelnöki székből kibillenteni, addig legyen világos, hogy a kormánynak egy feje van, pont. May miniszterelnöki pozíciója jóval erősebb, mint sokan gondolják – az EU-val szemben persze ettől még nem lesz erősebb egy fikarcnyit sem.
Brexit-show: lemondások nélkül nincs siker?
A kormányválság két éve folyamatos, a Brexit-folyamat kognitív csapdája, ha miniszterek lemondásából egy szép kilépést vizionálunk. A briteknek nincs mozgástere, Maynek nincs új ötlete, a régi-új brit javaslatok az EU számára nem működőképesek, nem életképesek.
Tárgyaltak, de minek?
Ezzel meg is érkeztünk a hét harmadik fejleményéhez, nem kis dologról van szó, az új Brexit-miniszter, a fentebb már említett Dominic Raab ugyanis tárgyalásokat folytatott az EU Brexit-ügyi főtárgyalójával, Michel Barnier-val! Ez óriási előrelépés azok után, hogy az elődje, emlékszünk, idén összesen négy órát szánt erre a kellemetlen elfoglaltságra. A szakértő csapatok három napon át egyeztettek kulturáltan a legfrissebb brit javaslatokról, a „Fehér Könyvről”, amely néhány hete elhozta a kenyértörést a brit kormányban. Ennek lényege az, amint erről már megemlékeztünk, hogy olyan vámuniót javasol, amelyet nem hívnak vámuniónak, és amely nem korlátozza Nagy-Britanniát a harmadik felekkel kötött kereskedelmi megállapodásokban. Az északír-ír határ átjárhatóságát pedig úgy biztosítaná, hogy a megfelelő EU-s adókat a brit hatóságok szednék be, és azok továbbítanák az EU-nak – borítékolható volt, hogy az EU ezt nem fogja elfogadni.
Két éve pusztít a Brexit – és hol van még a vége
A Brexit halad a maga tehetetlenségénél fogva a végkifejlet felé, a mind Európának, mind Nagy-Britanniának borzalmas károkat okozó folyamat visszafordításához vagy kevésbé fájdalmas mederbe tereléséhez megalapozott reményeket nem fűzhetünk.
Így is történt, Michel Barnier szívélyesen elmondta, hogy az EU nem tartja életképesnek ezeket a javaslatokat, és újra világossá tette, hogy az EU nem lát más reális megoldást az északír-ír határ problémájára, mint a valóságos – csak az árukra vonatkozó – vámuniót, amely bizony korlátozza Nagy-Britannia harmadik felekkel kötendő megállapodásait. A vámuniót May egyelőre nem tudja eladni otthon, a „Norvégia-modell” pedig, amelynek lényege, hogy Nagy-Britannia az Európai Gazdasági Térség tagjaként elfogadja a tőke, a munkaerő, a szolgáltatások, és a személyek szabad áramlását, befizet az EU alapjaiba, anélkül, hogy befolyásolni tudná a döntéseket, végképp nagyon messze van a brit belpolitikai realitásoktól.
A szerepek kezdenek a helyükre kerülni
Meglepetés tehát nincs, itt is inkább a tárgyalások szimbolikája volt érdekes. Az EU veterán főtárgyalója egészen barátságosan beszélt, de egyúttal kifejezetten dominánsan viselkedett, Dominic Raab pedig igyekvő diákként próbált megfelelni Barnier tanár úr elvárásainak – sajnos hiába, ezzel az írásbeli beadandó dolgozattal a hóna alatt reménye sem lehetett, hogy átmenjen a vizsgán.
A barátságos leckéztetés már a valóságos erőviszonyoknak megfelelő formája a tárgyalásoknak, ezt nem volt hajlandó eddig elfogadni a brit kormány, nem értették, hogy közelítőleg sem egyenrangú felek. Most mintha kezdenék felfogni. Barnier mondatai sokat kell, hogy segítsenek ebben:
„Az Egyesült Királyság vissza akarja kapni a kontrollt a pénze, a jogrendszere, a határai felett. Mi tiszteletben tartjuk ezt, de az EU szintén kontrollálni akarja a pénzét, a jogrendszerét, és a határait. Az Egyesült Királyságnak ezt tiszteletben kell tartania.
… Őszinte, nyílt, és ezért hasznos beszélgetésen vagyunk túl Dominic-kal. Azt gondolom, hogy az Egyesült Királyság megértette az aggodalmainkat, és tiszteli az elveinket, és ígéretet tett arra, hogy konkrét javaslatokkal jön vissza hozzánk(!), amelyek megoldást jelenthetnek a mi aggodalmainkra.”
Talán túlzás lenne azt mondani, hogy ez már-már putyini tempó, de a főkutya-alkutya pozíciók megjelenítése, demonstrálása és elfogadása ezennel megtörtént. Augusztusban folytatása következik.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
