Öngerjesztő folyamatot indíthat el a forintgyengülés
A régióban nálunk a legalacsonyabbak a kamatok, és a magyar gazdasági fundamentumai sem olyan jók, amilyennek látni szeretnénk őket. A növekedési ütem dollárban mérve vagy régiós összehasonlításban is inkább csak közepesnek mondható, a fizetési mérleget külső tényezők is javították.
Tulajdonképpen nem a forint gyengülése, vagy annak mértéke a meglepő, hanem az, hogy mindez miért pont pár hét alatt és éppen most történik. A gyengülés annak a fényében nem meglepő, hogy Magyarország volt az egyetlen fejlődő piac – és messze nem a legbiztonságosabb –, amelynek negatív jegybanki betétoldali kamata volt és jelenleg is van.
A mérték sem ijesztő, hiszen párszázalékos gyengülésről beszélhetünk az elmúlt hetekben, és kevesebb, mint hét százalékról az EURHUF idei mélypontjához képest. Hol van ez a nagy keresztárfolyamok, mint például az euró vagy a dollár mozgásaihoz képest, pedig azok nagyságrendekkel nagyobb és stabilabb gazdaságok fizetőeszközei? Az euró 2017-ben 18 százalékkal értékelődött fel a dollárhoz képest, ráadásul úgy, hogy az amerikai konjunktúra, infláció és ezzel összhangban a kamatlábak és piaci hozamok is lényegesen magasabbak voltak a dollár esetében.
Öngerjesztő folyamat: gyengülő forint, növekvő infláció, csökkenő hozam
Na jó, mondják erre a forint erejében hívők, de milyen jók a forint fundamentumai. Nos,
A FORINT FUNDAMENTUMAI HIÁBA JÓK, HA EGYRÉSZT JÓL LÁTHATÓAN ROMLANAK,
másrészt a befektetésekért velünk versenyző országok (tehát a világ összes országa) közül sok devizái jobb, és időben is egyre növekvő különbséget eredményező (reál)hozamot biztosítanak, mint a forinteszközök. A mi alapkamatunk jelenleg is a legalacsonyabb a régióban (csehek: 1%, lengyelek: 1,5%, románok: 2,5%), azaz a régió legkevésbé vonzó (reál)hozamait fizetjük. Ráadásul ez öngerjesztő folyamattá válhat, hiszen már a leértékelődés ilyen mértéke és különösen folytatása az inflációs ráta további emelkedéséhez vezet, ami változatlan kamatszint mellett tovább csökkenti a hozamot, pontosabban növeli a negatív reálhozamot.
Tényleg stabilak az alapok?
Ráadásul a jónak mondott fundamentumok mögé is érdemes bekukkantani. A növekedésünk jó esetben közepesnek mondható, ugyanis a
DOLLÁRBAN MÉRT BRUTTÓ HAZAI TERMÉKÜNK A VÁLSÁG ELŐTTI CSÚCSNÁL 2016-BAN 21 SZÁZALÉKKAL VOLT ALACSONYABB.
Ugyanez a mutató az eurózóna esetében csak 15 százalékos visszaesést mutatott a vizsgált időszakban és akkor nem beszéltünk a gyorsabban fejlődő, akár kelet-európai országok jobb teljesítményéről hozzánk képest. Igen, tudom, hogy a reál GDP változása jobb, bár nem nagyságrendileg jobb képet mutat. De a válság előtti időszakhoz képest a forint drámaian leértékelődött mind dollárban, mind euróban nézve, (hogy az egykor a devizahitelesekre, bankjaikra és az MNB-re a frászt hozó svájci frankról ne is beszéljünk). Ez pedig egy külkereskedelem által vezérelt, és a nemzetközi tőkemozgásokra rendkívül érzékeny gazdaság esetében legalább olyan fontos tényező, mint a forintban mért reál GDP alakulása.
A fizetési mérleg aktívumunk valóban jelentős volt a válság kitörése óta, főleg az azt megelőző évtized hatalmas deficitjeihez képest. De ez nem valami gazdasági csoda, hanem a válság által kierőszakolt adósság leépülés eredménye volt a 2010-es évek első felében, ami egyben az előbb bemutatott növekedési áldozatot (összeomló fogyasztás, termelés és beruházások) jobban megmagyarázza. További fontos komponense a jó fizetési mérleg helyzetnek az EU-s pénzek és a külföldön dolgozó magyarok átutalásainak, illetve külföldi keresetének fizetési mérleg bevételi oldalán történő megjelenése. Ezen tényezők nélkül a magyar folyó fizetési mérleg nem, hogy nem lett volna ennyire pluszos, de még az is kérdés, hogy egyáltalán pluszos lett volna az elmúlt évtized minden évében. Mi több, ezen tényezőkben szintén várható negatív irányú elmozdulás, miközben a fogyasztás élénkítésére irányuló gazdaságpolitika önmagában is a fizetési mérleg romlása irányába hat.
Az MNB helyzete: minél később kötünk kompromisszumot, annál nagyobbat kényszerülünk kötni
Nincs könnyű helyzetben a magyar jegybank. Amikor a piacokon feszültebb a helyzet, márpedig mostanában ilyen, nem elég a visszafogott verbális intervenció, előbb-utóbb a kamatemelés kerül terítékre, ha nincs drasztikus javulás minden más tényezőben, amelyek a jegybank mozgásterét befolyásolják. Egyrészt – úgy tünik – célrendszerében az inflációs célon túl, bár törvényileg nem, de deklaráltan, vagy legalábbis burkoltan a saját eredménye is megjelenik, márpedig a forint gyengülése javította az elmúlt években folyamatosan az MNB nyereségét. Másrészt a devizából forinthitelekbe átirányított magyar háztartások, miközben korábban a forint gyengülésére voltak érzékenyek, ma sokkal inkább a kamatemelkedés és ezen keresztül a hiteleik átárazódása (vagyis a hitelterhek növekedése) a jogos félelmük. Tovább bonyolítja a képet, hogy az inflációs cél túllövése is bekerült évek óta először a képbe, hiszen
A 330 KÖRÜL VAGY FELETT RAGADÓ ÁRFOLYAM KÖNNYEN VEZETHET AKÁR 4 SZÁZALÉK KÖRÜLI INFLÁCIÓHOZ.
Ráadásul, ahogy az életben, úgy a monetáris politikában is igaz, hogy minél később kötünk kompromisszumot, annál nagyobbat kényszerülünk kötni.
Végül, jobban belegondolva a forint gyengülése és a kamatemelés elodázása nem csak az MNB egyes céljainak felel meg mindaddig, amíg nem kerül konfliktusba az inflációs mandátumával, hanem a kormány számára is az egyetlen rövidtávú és effektív eszköz a versenyképesség (átmeneti) növelésére. Kétségkívül rossz hír az ezekben a hetekben külföldön nyaralni készülő honfitársaink büdzséjére nézve, de nagy politikusi elődöket parafrazálva „tetszettek volna” a jó magyar turisztikai lehetőségeket, főleg az új tulajdonosokkal megerősödött magyar szállodákat előnyben részesíteni.
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
