Meddig vehetjük még készpénznek a készpénzt?

Meglepődne a kedves olvasó, ha a városban sétálva egy nyilvánvalóan hajléktalan polgártársa bankkártya leolvasó készülékkel felszerelkezve kínálná Önnek a „Fedél nélkül” című karitatív lapot? Budapesten bizonyára komoly hírértéke lenne annak, hogy a közösség legnehezebb sorsú tagjai ilyen fejlett eszközökkel gyűjthetnék az adományokat, de Stockholmban ez évek óta magától értetődő. Svédország a világ leginkább „készpénzmentes” országa, az összes fizetési tranzakció értékének kevesebb, mint 2%-ában cserél gazdát fizikai készpénz, és gombamód szaporodnak azok az üzletek, ahol egyáltalán el sem fogadják a készpénzt, kizárólag bankkártyával vagy valamilyen alternatív digitális technológiával lehet kiegyenlíteni a számlát.

picture

(Ez a cikk eredetileg a Concorde Iránytű magazin 2018. februári számában jelent meg.)

A svéd gazdaság eltávolodása a készpénz használatától piaci és kulturális alapokon nyugvó szerves folyamat, amit természetesen támogat a szabályozói környezet, ugyanakkor Svédországban nincs olyan deklarált szándék, hogy egyszerűen megszüntessék a készpénzt, mint idejétmúlt fizetőeszközt. Nem így van ez az Egyesült Államokban, ahol jóval nagyobb a készpénzes tranzakciók aránya, az összes legális fizetési tranzakció értékének hozzávetőleg 15%-ában bankjegy vagy érme a fizetőeszköz.

A készpénz kiszorításának gondolata nem új keletű, szószólóinak vannak régóta ismert érvei, ezek között a legfontosabb a készpénz közismerten jelentős szerepe a pénzmosásban, az adóelkerülésben, az illegális fegyver- és drogkereskedelemben, és általában a szervezett bűnözés logisztikájában. Kétségkívül beszédes tény, hogy például az 500 eurós bankjegyek teszik ki az összes eurós készpénz egyharmadát, miközben az euró-zóna polgárainak fele még sosem látott ilyen bankjegyet. Az Európai Központi Bank ugyan hamarosan felhagy az 500 eurós bankjegyek gyártásával, de a korábban készültek korlátlan ideig forgalomban maradnak, szó szerint megkönnyítve az alvilági futárok dolgát, hiszen ilyen címletekben 1 millió euró mindössze 2 kg-ot nyom, miközben 1 millió dollár szállításához már egy legalább 22 kg teherbírású kisportolt családtagra van szüksége a tranzakciót lebonyolító bűnszervezetnek. Ha már a bűnügyi összefüggéseknél járunk, a pénzhamisítás értelemszerűen kizárólag a készpénzhasználathoz kötődő probléma, legalábbis új értelmet kellene nyernie ahhoz, hogy egy készpénzmentes világban is fennmaradhasson.

A készpénz még egészségtelen is

A fejlett világban egyelőre kevésbé fontos, egyes trópusi országokban viszont annál jelentősebb kérdés a tömeges készpénzhasználat közegészségügyi kockázata. A rengeteg ember kezén átfutó bankjegyek ugyanis ideális hordozói veszélyes kórokozók sokaságának, egy amerikai kutatás például az egydolláros bankjegyek „élővilágát” vizsgálva a rajtuk található több ezer különböző mikroba között kimutatott rettegett antibiotikum-rezisztens baktériumokat is.

Mindezen körülmények azonban nem állítottak volna csatasorba világhírű amerikai sztárközgazdászokat, jegybankárokat, monetáris politikai szakértőket, a fenti szempontok nem voltak elégségesek ahhoz, hogy a készpénz drasztikus visszaszorítására, megszüntetésére tegyenek javaslatokat – lehetőleg az egész világon koordináltan, de mindenekelőtt az Egyesült Államokban. Az ő fő érvük természetesen monetáris politikai természetű, a monetáris politika következő megújításának elméleti megalapozását célzó viták részeként jelent meg.

Jegybankok a készpénz fogságában

A fizikai készpénz ugyanis az effektív kamatcsökkentés tekintetében áthághatatlan korlátokat állít a monetáris hatóság elé. Lehetetlenné teszi, hogy a jegybank igazán méretes negatív kamatot alkalmazzon, hiába látja ennek szükségét. A negatív kamatok említésén már nem lepődik meg senki, bár a Fed még nem alkalmazta ezt az eszközt, a legutóbbi aktív válságkezelési periódusában a kamatvágás tekintetében megállt nullánál, és a mérlegfőösszegének növeléséből, azaz újonnan teremtett pénzből finanszírozott eszközvásárlási programokkal könnyítette még tovább a monetáris kondíciókat. Tekintélyes tábora van azoknak, akik a következő recesszió idején az eszközvásárlási programok mellett vagy éppen helyett negatív kamatokkal segítenék a gazdasági aktvitás növekvő pályára való visszaállását. Az Európában alkalmazott negatív kamat azonban nem az, amire ennek a monetáris politikai eszköznek a legnagyobb amerikai hívei példaként tekintenek. Az európai változat ugyanis az ő elképzeléseikhez mérten egészen egyszerűen nem elég alacsony. A -0,4%-ot, amit az EKB alkalmaz, a negatív kamat támogatói a jó irányba tett, de elégtelenül apró lépésnek tekintik, ők legalább -1%-os, vagy még alacsonyabb negatív kamatban gondolkodnak, ha ezt parancsolja a szükség.

Ez azonban lehetetlen, amíg a fizikai készpénz a jelenlegi formájában létezik, hiszen a megtakarítók nem néznék tétlenül, hogy a pénzük 1-2%-át évente negatív kamatként garantáltan elveszítsék, nem számolnának a közben vélhetőleg jelentkező deflációs tendenciákkal. A monetáris illúzió működésének megfelelően, akik békésen eltűrik a 2%-os inflációt és a 0%-os kamatot, nem tűrik el a 0%-os inflációt és a -2%-os kamatot, hiába eredményezi mindkét eset a pénzük vásárlóerejének ugyanakkora mértékű romlását. Az, hogy nem tűrik el, a gyakorlatban azt jelenti, hogy berohannak a bankba, és készpénzben kiveszik a számlájukról a pénzt. Ha ez tömeges, akkor a pénzügyi rendszer összeomlik.

Sztárközgazdászok kampányharcban

A komoly negatív kamatok alkalmazásának útjából tehát előbb el kell takarítani a fizikai készpénzt, ennek hasznosságáról pedig előzőleg meg kell győzni a közvéleményt. Az Egyesült Államokban ez nem ígérkezik egyszerű mutatványnak, mindenesetre a kampány elkezdődött. A ma élő közgazdászok egyik leghíresebbike, Kenneth Rogoff, a Harvard professzora, az IMF korábbi vezető közgazdásza külön könyvet szentelt az általa is támogatott elképzelésnek, melynek borítójára Ben Bernanke, a Fed korábbi elnöke írt támogató szavakat. Egyetért az iránnyal Larry Summers, volt pénzügyminiszter, a Harvard korábbi elnöke is, a tavalyi Davos-i konferencián ugyanígy nyilatkozott a Nobel-díjas Joseph Stiglitz, a Világbank korábbi vezető közgazdásza. Talán ennél is fontosabb, hogy éppen most ül be a Fed kormányzó tanácsába az a Marvin Goodfriend, aki a negatív kamatok alkalmazásának egyik legrégebbi támogatója, és ezzel összefüggésben a fizikai készpénz kiszorításának egyik leghangosabb híve.

Az elképzelés megvalósulásának esélyeit és időpontját illetően talán jó kiindulópont az arany sorsa az USA-ban a nagy gazdasági világválság idején. Roosevelt elnök 1933-ban egy első világháborús törvény ingatag felhatalmazására építve elnöki rendeletben tiltotta meg az arany birtoklását – a tilalom megszegőit 10 éves börtönbüntetés fenyegette, a kötelezően beszolgáltatott aranyat fix árfolyamon vette át a Fed. Ezt a drasztikus lépést akkoriban 25%-os munkanélküliség tudta kikényszeríteni – a fizikai készpénz kivezetéséhez alighanem bőven elég lenne ennek a fele is.


Ajánló

picture

2018 - egy nagy pénzügyi kísérlet végére ért a világ

Olvasási idő: 10 p
Kitart az optimizmus még idén is, vagy pedig már minden túl drága és elkerülhetetlen a korrekció?
picture

Infláció = hozamemelkedés?

Olvasási idő: 5 p
A Fed felülírhatja az eddigi gyakorlatát, és felül is kell írnia, ha nem akar recessziót.
picture

Melyik befektetési alap lesz a nyerő?

Olvasási idő: 5 p
Melyik befektetési eszköz teljesíthet jól a következő években és melyik lehet a legkedveltebb közülük?